Burgonyás lángos
Hozzávalók:1/2 kg liszt
1 dl tej
1 kk cukor
1/4 kg főtt burgonya
1 kevés só
1 kevés langyos víz
Útmutató:
A lisztet tálba téve meleg helyen átlangyosítjuk. A tejet összekeverjük a cukorral, élesztővel és néhány evőkanál liszttel, azaz kovászt készítünk. Ezt is meleg helyre állítjuk.
A főtt, áttört burgonyát elkeverjük a langyos liszttel, gyengén sózzuk, hozzáöntjük a megkelt kovászt, és annyi langyos vízzel, vagy tejjel dagasztjuk össze, hogy félkemény tészta legyen.
Jól kidolgozzuk, aztán liszttel meghintve, és ruhával letakarva megkelesztjük (háromszor akkora legyen, mint a kelesztés előtt).
A megkelt tésztából olajos kézzel nagyobb tojásnyi darabokat csípünk ki, beolajozott tálcára tesszük őket, nem túl közel egymáshoz, és még 10-15 percig kelni hagyjuk. Közben olajat forrósítunk.
A kis cipócskákat laposra húzzuk, és az olajban mindkét oldalukat megsütjük. Lapátkanállal szedjük, hogy az olaj lecsepegjen róla.
Sajttal, fokhagymával, pirított káposztával tálaljuk.
Csípős körözött
Hozzávalók:10 dkg tehéntúró
10 dkg juhtúró
5 dkg vaj
5 dkg vöröshagyma
1 csipet só
1 kevés pirospaprika
1 kevés Piros Arany
1 kevés mustár
Útmutató:
A kétféle túrót összetörjük, és összekeverjük. A hagymát felaprítjuk, majd a többi hozzávalóval együtt a belekeverjük a túróba.
Finom sajtos
Hozzávalók:20 dkg liszt
10 dkg reszelt sajt
15 dkg margarin
3 ek tejföl
1 db tojás
2 dkg só
Útmutató:
A lisztet, a sajtot, a margarint, a tejfölt és a sót összekeverjük, de a sajtból félreteszünk egy keveset. Ezeket alaposan összegyúrjuk, majd gyúródeszkára tesszük, ahol kinyújtjuk. Az egészet megszurkodjuk villával, majd sütőlemezre rakjuk, és felkockázzuk. Végül a felvert tojással bekenjük, a maradék sajtot rászórjuk, és így megsütjük.
Paraszt omlett
Hozzávalók:6 db tojás
2 kk vaj
4 kk tejföl
5 db zöldhagyma
10 db zöldkapor
20 db petrezselyem
1 kevés só
1 kevés bors
Útmutató:
A tojást beleütjük egy mélytányérba, hozzáadjuk a fenti kellékeket, és villával jól fölverjük. Beleöntjük a forró vajba. Mindkét oldalán megsütjük és azonnal tálaljuk.
Parmezános sajt
Hozzávalók:50 dkg margarin
50 dkg liszt
2 db tojássárgája
1 kevés só
15 dkg parmezán sajt
1 kevés pirospaprika
Útmutató:
A vajat liszttel, a tojássárgájával, a sóval gyors mozdulatokkal összedolgozzuk, és 1 órát állni hagyjuk. Ezután 1/2 cm vékonyra kinyújtjuk, és 4x15 cm hosszú rudakra vágjuk. Pirospaprikával kevert parmezánnal megszórjuk és forró sütőben kisütjük.
Puliszka
Hozzávalók:15 dkg puliszkaliszt
8 dkg vaj
Útmutató:
A puliszkalisztet szitáld meg. Kétszer annyi vizet tegyél fel forrni, mint amennyi a puliszkaliszt mennyisége. Sózd meg. Amikor a víz felforr, állandó keverés közben vékony sugárban szórd bele a puliszkalisztet. Gyorsan keverd, hogy ne csomósodjék. Mikor sűrűsödni kezd, kis lángon főzd tovább 15 percig. Ezután vedd le a tűzről és keverd bele a vajat.
Sajtgolyó
Hozzávalók:2 db nagyobb, főtt burgonya
5 dkg liszt
4 dkg vaj
7 dkg reszelt sajt
1 db tojás
1 gerezd fokhagyma
1 kevés só
1 kevés bors
1 kevés zsemlemorzsa
1 kevés olaj
Útmutató:
Az összetört burgonyát öszekeverem a vajjal, liszttel, a felvert tojással, a szétzúzott fokhagymával, a reszelt sajttal és a fűszerekkel. A masszából diónyi golyókat gyúrok, majd zsemlemorzsában megforgatom, és forró olajban sárgásbarnára sütöm.
Töltött tojás
Hozzávalók:8 db tojás
1 db tejben áztatott zsemlye
1 kevés finomra végott zöldpetrezselyem
1 kevés só
1 kevés töröttbors
1 kevés tejföl
Útmutató:
A 8 keményre főtt tojást kettévágjuk s a sárgáját 1 tejben áztatott zsemlyével szitán áttörjük. Finomra vágott zöldpetrezselyemmel, sóval, töröttborssal füszerezzük és egy kis tejfellel összekeverjük. Ezzel a keverékkel megtöltjük a tojásokat. Tűzálló tálra rakjuk s a tejfellel leöntve sütőben megpirítjuk.
Csirkemell galantin
Hozzávalók:4 db csirkemell
1 kevés só
1 kevés fehér bors
2 kk zselatinpor
2 kk grillfűszer
Útmutató:
A húst nyílt szeletekre vágjuk, és egy kicsit kiklopfoljuk. Alufóliára tesszük, sózzuk, borsozzuk, rászórjuk a grillfűszert és a zselatinport. Felcsavarjuk, majd fél órát sütjük. Kihűtjük, majd hűtőbe tesszük. Ferde szeletekre vágva tálaljuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése