Túrógombóc

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 50 dkg túró, 7,5 dkg /5 pupos kanál / búzadara, 2 tojás, csepp só, 1 dl olaj, 25 dkg zsemlemorzsa, 2,5 dl tejföl.

A túrót szitán áttörjük,gyengén megsózzuk a búzadarát és a tojások sárgáját hozzáadjuk, eldolgozzuk. Végül a tojásfehérjék kemény habját is óvatosan belekeverjük. Fél órát pihentetjük. Vízes kézzel közepes nagyságú gombócokat formálunk, amiket enyhén sós ,forrásban levő vízben kb 10-15 perc alatt kifőzünk. Amig a gombóc fő, a morzsát az olajban állandó kevergetéssel aranybarnára pirítjuk. A szűrőkanállal kiszedett megfőtt gombócokat meleg tálra tesszük, a pirított morzsával megszórjuk, langyos tejföllel meglocsoljuk.

Fortély:Ha nincs szitánk, a túrót krumplinyomón nyomjuk ki. Egy gombócot próbaképpen főzzünk ki, ha túl lágy masszát készítettünka gombóc a vízben szét esik. Ezért egy kis búzadarát tegyünk hozzá. Ha túl kemény a massza, egykis áttört túrót adjunk hozzá. A vízbe tett gombócokat először erős tűzön felforraljuk, azután kislángon, fedő alatt főzzük készre. Ha a gombócok a víz felszínén úsznak , megfőttek. Ha kész a pirítitt morzsa, adunk hozzá egy kis darab vajat, nem lessz száraz.

Tipp:A gombócokat édesen, porcukorral megszórva is tálalhatjuk: van aki baracklekváral gazdagítva szereti.-így hízlalóbb.

Diós torta

| | Comments: (0)



Hozzávalók:

3 db tojás sárgája,
15 dkg porcukor,
3 evőkanál víz, ezt jól összekeverni, majd hozzáadunk a
12 dkg lisztet
+ a felvert 3 tojáshabot, és
1 kávéskanál sütőport és
5 dkg darált diót.

-Előmelegített sütőben 200 fokon 15 percig sütjük. Kiborítjuk tálra. Ezután ugyanezt a mennyiségű tésztát dió helyett 2 evőkanál kakaóval újra megsütjük. Ha kész, mindkét tortalapot félbe vágjuk.
Krém: 20 dkg vajat (vagy 22 dkg rámát) 18 dkg porcukorral kikeverni. Ezután 4 dl tej, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor, ebből sűrű pépet főzni, és ha kihűlt hozzákeverni a porcukorral kikevert rámát. Ízlés szerint a krémbe darált diót kb. 10 dkg-ot hozzákeverünk. Még rumot, vagy rum aromát rakunk bele. Én mazsolát is szoktam a már krémmel megkent piskótára szórni.

-Majd a felvágott tortalapokat megkenjük a krémmel (az alábbi képnek megfelelően.) Végül a tortát kívülről is bekenjük a maradék krémmel. Dióval díszítjük. A fenti mennyiséget én 25 cm-es átmérőjű tortasütőben sütöm. Előmelegített sütőben 200 fokon 15 percig.

Tiramisu torta

| | Comments: (0)



Hozzávalók:

0,5 kg Mascarpone sajt
3 tojás sárgája
1 csomag vaníliás cukor
3 evőkanál kristálycukor
1 adag mandula aroma
1 csomag étkezési zselatinpor
3 dl habtejszín
2 tojásból készült piskóta (lásd: lent)
4 adag presszókávé
kakaópor a tetejére (cukrozatlan!)

Elkészítés:

-Lefőzünk 4 adag presszókávét, hűlni hagyjuk. Széles alacsony peremű jénai tálat kibélelünk piskótával, meglocsoljuk a kávéval.
Piskóta:
2 tojás sárgáját, 10 dkg cukorral és 2 evőkanál vízzel felverünk, hozzáadunk 8 dkg lisztet, kis sütőport + a 2 tojásfehérje habját. Összekeverni, és előmelegített sütőben 10 perc alatt 200 fokon megsütjük.
Krém elkészítése:
A sajthoz keverjük a tojás sárgáját, 1 adag mandula aromát, cukrot + vaníliás cukrot. A zselatint 1,5 dl vízzel felforraljuk, majd langyosra hűtjük. A tejszínt habbá verjük. A zselatint belekeverjük a sajtkrémbe és végül a tejszínt óvatosan hozzákeverjük.

A kész krémet elterítjük a kávés piskótán és a tetejét megszórjuk keserű kakaóporral. A hűtőben kb. 4 órát pihentetjük. Én 23 cm-es átmérőjű tálban készítettem.

Diós-almás töltött csirkecomb recept, brandys zöldségekkel

| | Comments: (0)



Hozzávalók 4 főre
A húshoz: 2 szép nagy felső csirkecomb, 1 kis fej vöröshagyma, 1 ek olíva olaj, 5 dkg dió, 1 nagyobb szem savanykás alma, 1 tojás, 1 szelet áztatott kenyér, só bors
A zöldségekhez: 2 szál angol zeller, 6-8 db erdei gomba (nagyobbak), 1 szál póré, 1 ágacska rozmaring, só, 4 löttyintés brandy
A tökpüréhez: 1 kis fej hagyma, 1 ek olíva olaj, kb. 50 dkg sütőtökpüré, 3-4 ek majonéz, só, tört színes bors, 1 rozmaring bóbita
Először a diót pirítsuk meg az üres serpenyőben, majd törjük durvára.
A hagymát vágjuk apróra, és dinszteljük meg.
Majd reszeljük rá a meghámozott almát, sózzuk, tört színes borssal ízesítsük.
Ha kihűlt, dolgozzuk bele az áztatott kenyeret, a tört diót, és a tojást.
A tölteléket tömködjük a combok bőre alá.
A húsokat sózzuk, borsozzuk.
Tegyük őket egy nagy fedeles, fém sütőtálba.
Dobáljuk köré a nagyobb darabokra vágott zöldségeket.
Sózzuk, szórjuk rá a rozmaring leveleket, locsoljuk meg a brandyvel, és tegyük lefedve 220 fokos sütőbe.
60 percig süssük, pároljuk így. Nekem fedő alatt sült ilyen szép pirosra.
A püréhez a hagymát aprítsuk le, és dinszteljük meg az olajon.
Majd egészen egyszerűen pépesítsük le a többi hozzávalóval.

Kínai csípős sertés tojásos rizzsel recept

| | Comments: (0)



Hozzávalók 3 főre:
A rizshez: 1 csésze hosszú szemű rizs, 1 + 1 csésze víz, csipet só, 2 tojás, 1 tk olaj (kókuszolaj vagy olíva)
A húshoz: 1 ek olaj, 300 g sertésfelsál, 1 ek kukoricakeményítő, csipet só, 3 ek + 1 dl víz, fél kaliforniai paprika, 1 csokor újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 100 g bambusz konzerv (elhagyható), 1 mk chili por, 2 ek sötét szójaszósz, csipet nádcukor


A rizst pároljuk meg másfélszeres sós vízben.
Amikor készen van, hűtsük ki.
Közben a húst vágjuk nagyon vékony csíkokra, és keverjük össze a keményítővel és 3 evőkanál vízzel úgy, hogy a ragacsos massza minden húsdarabot bevonjon.
A paprikát vágjuk csíkokra, az újhagymát is, a bambuszt csepegtessük le, a fokhagymát zúzzuk apróra.
A wok serpenyőt hevítsük fel nagyon forróra, majd a kevés olajon süssük meg benne a felvert tojást.
A fakanállal folyamatosan kevergessük a tojást, hogy pici darabokra essen, majd adjuk hozzá a párolt rizst, és forrósítsuk át.
Majd tegyük félre egy tányérra, és tartsuk melegen.
A serpenyőt egy konyhai papírtörlővel töröljük át, majd tegyük vissza a tűzre.
Öntsük bele az olajat, hevítsük fel, és már mehet is bele a hús.
Folyamatosan rázogassuk, keverjük, mert a keményítő könnyen odakaphat, illetve gombóccá állhat. A fokhagymát adjuk hozzá, hogy átjárja az íze a húst.
Amikor szépen kifehéredett a hús, adhatjuk hozzá a paprikát először.
2 perc múlva az újhagymát, és a bambuszt is keverjük bele.
Fűszerezzük a chili porral, és adjunk hozzá 2 ek sötét szójaszószt, és egy csipet cukrot.
Végül öntsünk ré 1 dl vizet, és sűrítsük be egy perc alatt.
Már tálalható is.


TIPP:

A húst félig fagyott formában könnyen szeletelhetjük vékony csíkokra.
A bambuszrügy helyett vékony csíkokra vágott sárgarépát is adhatunk hozzá.
Az étel frissen „ragacsos” a keményítőtől. Újramelegítve a keményítő elveszti a kívánt állagot. Forraljuk fel, majd pici keményítővel kikevert vízzel állítsuk be újra a megfelelő állagot, ha nem frissen szeretnénk fogyasztani.

Csirkecomb sült, hagymás babbal recept

| | Comments: (0)



-Gyerekkorom kedvence Piedone jut erről az ételről eszembe, meg apukám, aki olyan jóízűen nevetett a pofonjain. Ebben a receptben tepsiben sütöttem meg a babot sok lilahagymával, vörösborral, paradicsomlével. Zsiradék hozzáadása nélkül.
Hozzávalók 4 főre: 4 db felső csirkecomb, só, mediterrán fűszerkeverék, 400 g száraz bab, 450 ml paradicsomlé (házi), 200 ml száraz vörösbor, 250 ml alaplé, 150 g lila hagyma, 6 gerezd fokhagyma...
A csirkecombokat a sóval és a fűszerkeverékkel átdörzsöljük.
A babot egy éjszakán át áztatjuk, majd tegyük bele a tepsibe.
Én Delimano tepsit használtam, amibe egy csepp zsiradékot sem tettem, ráadásul elég nagynak és magasnak tűnt, hogy egy ilyen kiadós étel elkészüljön benne.
A babra ráhelyeztem a combokat, majd eloszlattam rajta a szeletekre vágott lilahagymát, a zúzott fokhagymát. Ráöntöttem a folyadékokat, sóztam, és a babra is szórtam a fűszerkeverékből.
A tepsit sütőpapírral befedtem, hogy a gőzökben párolódjon az étel.
200 fokos sütőben kb. 100 percig pároljuk, majd vegyük le a papírt, és 10 percig süssük.

Rakott káposzta kölessel recept

| | Comments: (0)



Hozzávalók 2 főre: 300 g pulykacomb, 100 g szemes köles, 150 g savanyú káposzta, 100 g champignon gomba, 125 g vöröshagyma, 2 ek olívaolaj, 400 ml víz, só, 6-8 szem bors durvára törve, 1 babérlevél, 1 tk fűszerpaprika


A kölest mossuk át, majd tegyük egy 20x30 cm-es tepsi aljára.
A káposztát mossuk át, tegyük a kölesre.
A gombát mossuk meg alaposan, vágjuk cikkekre, tegyük szintén a tepsibe.
A pulykacombról távolítsuk el a zsíros, inas részeket, vágjuk vékony csíkokra, sózzuk.
Tegyük a tepsibe a fűszerekkel együtt.
A hagymát aprítsuk finomra, és dinszteljük meg az olívaolajon.
Amikor kissé karamellizálódik húzzuk le a tűzről, szórjuk meg fűszerpaprikával, majd öntsük fel a vízzel, forraljuk fel.
A hagymás paprikás folyadékkal öntsük fel a tepsi tartalmát.
180 fokos sütőben, lefedve pároljuk 60 percen keresztül.
Tálaláskor tejföllel meglocsolhatjuk.

Szilvás palacsinta tallér recept

| | Comments: (0)



-Az amerikai sütőporos palacsinta receptjét készítettem el graham liszttel, amibe belegrilleztem a szilvaszeleteket. Mézbalzsammal meglocsolva, és friss gyümölcsökkel tálalva mennyei desszert lett belőle.
Hozzávalók: 1 tojás, csipet só, 1 ek méz, 5 dkg puha vaj, 1 és ½ csésze graham liszt, 1 mk szódabikarbóna, tej, palacsintánként 1-1 szilva, mézbalzsam

Táplálkozási tipp: Ez a fajta palacsinta kifejezetten finom graham, vagy teljes őrlésű liszttel. Így elkészítve viszont nem csak ízletes, hanem egészséges is, hiszen a lisztben benne marad a csíra, a rost. Cukor helyett használjunk természetes, aromás mézet. Porcukor helyett pedig mézbalzsamot. Bár nem a legszebb palacsinta, de annyira finom, hogy ha egyszer elkészíti, szerintem ismétlés lesz belőle.
A tojást keverjük ki a mézzel, csipet sóval, vajjal fehéredésig.
A lisztet keverjük össze a szódabikarbónával.
A tojásos krémbe keverjük felváltva a lisztes keveréket, és a tejet.
Annyi tejet adjunk hozzá, hogy sűrű, de önthető tésztát kapjunk.
Forró teflonos serpenyőt hevítsünk fel, az alját vékonyan spricceljük le valamilyen semleges ízű olajjal (pl. dió vagy kókusz).
A forró serpenyőbe kisebb merőkanállal tegyünk 3 tésztahalmot.
Várjunk egy picit, hogy a tészta alja elkezdjen sülni.
Amikor már van egy kis tartása, akkor helyezzük a tetejükre a szeletekre vágott szilvákat.
Amikor már láthatóan jól átsült a palacsinták alja (a teteje is többnyire egyben marad), akkor két lapos kanállal fordítsuk meg őket.
Majd a másik felüket is süssük meg.
Akkor jó, ha a szilvák kicsit karamellizálódni tudnak, de a tészta nem ég meg.
Ehhez ne mozduljon el a sütő mellől.
A kész palacsintákat házi mézbalzsammal húzzuk át, és friss szilvával, sárgadinnyével vagy más gyümölccsel tálalhatjuk.

Sütőtökös palacsinta recept dióbundában

| | Comments: (0)



-Édes, krémes sütőtökpürével töltött, rántott palacsinta, aminek a panírja csak úgy ropog a diótól. Ha nem lenne elég édes a csábítás, akkor fahéjas cukorral megbolondíthatjuk még.
Palacsinta hozzávalói: 200 g liszt, 1 csipet só, 1 db tojás, 1 ek olaj, 200 ml ásványvíz (szénsavas), 200 ml tej, olaj a sütéshez
Töltelék hozzávalói: 40 dkg sült sütőtök püré, 1 ek méz, 1 ek citromlé, 1 kk fahéj, 0,5 kardamom, 0,5 kk szegfűszeg (őrölt), 2 ek tejszín
Bunda hozzávalói: 100 g liszt, 2 tojás, 50 g dió (őrölt), 50 g zsemlemorzsa, olaj a sütéshez
A szokásos módon elkészítjük a palacsintát, lisztből, tojásból, tejből, ásványvízből, és egy csipet sóból palacsinta tésztát készítünk, majd kisütjük palacsintasütőben. (nekem 7 db le.
A sült tök húsát kikaparjuk, a mézzel, fűszerekkel, tejszínnel és a citromlével simára keverjük, majd a palacsintákra kenjük.
Két oldalukat középre hajtjuk és felgöngyöljük.
Diós zsemlemorzsába kipanírozzuk, és forró olajban kisütjük, melegen tálaljuk.
Fahéjas cukorral megszórhatjuk.

Túrós amerikai palacsinta recept

| | Comments: (0)



-Palacsinta kedvelőknek íme egy újabb recept. A benne lévő túrónak köszönhetően igen tartalmas, és dukál mellé az ízletes, házi baracklekvár. Ínyencek a lekvárt aprított levendulavirággal tehetik különlegesebbé.
Hozzávalók 8 palacsintához (4 adag): 4 tojás fehérje és sárgája, csipet só, 200 g házi túró, 40 g nyírfacukor, 1 citrom reszelt héja és kifacsart leve, 112,5 g sima liszt
A tojások fehérjét verjük kemény habbá a csipet sóval.
A tojás sárgát keverjük ki a nyírfacukorral, a túróval és a liszttel, lehetőség szerint krémes állagúra. Ebben egy mixer gép segítségünkre lehet.
A felvert tojás fehérjét 2-3 adagban, óvatosan keverjük bele a masszába.
Amennyiben kerámia bevonatos (Delimano) palacsintasütőt használunk, a palacsintánkhoz egy csepp vajra vagy egyéb olajra nem lesz szükség, amivel jelentős kalóriákat spórolhatunk meg magunknak.
TIPP: Egy vízbe mártott fagylaltos kanállal viszonylag egyforma méretű palacsintákat tudunk sütni.
A tűzhelyet közepes hőfokra hevítsük, és tartsuk egyenletes hőmérsékleten.
Tegyünk rá egy adag tésztát, és addig süssük, amíg a széle láthatóan sötétebb sárga nem lesz, előbb ne forgassuk, mert ha nem szilárdult meg eléggé, akkor forgatáskor szétfolyhat az egész.
Egy széles műanyag lapáttal forgassuk meg a palacsintát, és süssük át a másik oldalát is.
Ha nincs ilyen palacsintasütője, akkor kevés vajon süsse ki a palacsintákat.
TIPP: A vajat 140 fok fölé nem lehet hevíteni, mert megég.

Mákos-szilvalekváros adventi palacsinta recept

| | Comments: (0)



-Mivel karácsony előtt - majdnem - minden a mákról szól, nem hagyhattam ki a mákos palacsinta témát sem. És hogy jobban csússzon, mellé szegődött egy kis szatmári szilvalekvár, és vanília sodó is.
Hozzávalók 15 darabhoz (5 adag): 1 csésze fehér liszt, ¼ csésze graham liszt, 3 tk sütőpor, 1 ek nyírfacukor, ¼ mk só, 1 és ½ csésze tej, 1 tojás
1 adag = 3 db
A liszteket keverjük össze a sóval, cukorral, és a sütőporral.
A tejet langyosítsuk fel, majd keverjük bele lazán az egész tojást.
A nedves hozzávalókat keverjük el a lisztkeverékkel csomómentesen.
Vegyük a Delimano palacsintasütőt, hevítsük fel.
Adagonként 3-3 mini palacsintát süssünk ki benne.
A masszából egy evőkanál segítségével tegyünk a forró sütőre egy-egy kanálnyi mennyiséget.
Amikor a palacsinták szélén látszódik már, hogy átsült, egy lapos fakanállal fordítsuk meg a palacsintákat.
TIPP: Figyeljünk oda arra, hogy ne legyen túl forró a serpenyő, mert akkor megéghet a palacsinta.
A klasszikus amerikai palacsinta tésztába vajat is szokás tenni, de ha Delimano palacsinta sütőben készítjük, el is hagyhatjuk, és ezzel jelentős kalóriákat spórolhatunk meg.
A kész palacsintákat kenkük meg szatmári szilvalekvárral, szórjuk meg darált, cukros mákkal. Vanília sodóval tálaljuk.

Citromos petrezselymes salátaöntet

| | Comments: (0)



-A friss petrezselyemtől egy nagyon ízletes, és szép színű öntetet készíthetünk pillanatok alatt. Bármilyen friss salátához, zöldekhez nagyon jól illik.
Hozzávalók egy adaghoz (2-3 fő): 0,5 dl citromlé (frissen facsart), 1 dl extra szűz olívaolaj, csipet só, csipet stevia por, 3 gerezd fokhagyma, pár szem színes bors, 1 csokor petrezselyem, 0,5 dl növényi tejszín....
Az egészet tegyük egy aprítógépbe, turmixgépbe, és pár percig turmixoljuk.
A végeredmény egy krémes állagú, telesen homogén szerkezetű öntet lesz.
Hűtőben pár napig eltartható.

Egészség tipp: Laktóz és tejcukor mentes, nem tartalmaz tartósítószert, ízfokozókat.

Tojás nélküli tartármártás

| | Comments: (0)



-A tojások eredetét és frissességét illetően sohasem lehetünk biztosak, ezért nyersen lehetőség szerint ne is fogyasszuk. Vannak olyan emberek is, akik viszont eleve allergiások rá, nekik ez a recept külön ajándék. És hogy tovább fokozzam a lehetőségeket, még tejmentesen is elkészíthető. Ha valaki tejallergiás, akkor természetesen a sajtot is hagyja ki a receptből.
-Hozzávalók 1 adaghoz: 1 dl olíva olaj, 2 ek mustár (legjobb a dijoni), fél mk stevia, vagy egy ek méz, só, őrölt színes bors, 2 dl tejföl
Hozzávalók a tejmentes változathoz: ugyan ez, csak tejföl helyett 2 dl növényi tejszín (pl. szójatejszín)

A mustárt és az olajt keverjük, szinte verjük krémes masszává egy kézi habverő segítségével.
TIPP: Robotgéppel is készíthetjük.
Majd adjuk hozzá a steviát, vagy a mézet, és keverjük tovább.
Végül adjuk hozzá a tejfölt, vagy a növényi tejszínt, és a fűszereket.

Olivás majonéz recept – jogonéz

| | Comments: (0)



-Majonézt készíteni házilag nem ördöngösség, csak egy kis odafigyelést igényel. Némi ízesítéssel viszont sokféleképpen, izgalmasan variálható, amitől a saláták, vagy akár a grillezett halak még finomabbá varázsolhatók.
-Hozzávalók: 2 tojás sárgája, kb. 160 ml olíva olaj, 1 mk magos dijoni mustár, csipet só, 1 tk citromlé, 1 ek fehérborecet, 10 levél friss bazsalikom, 6 szem zöld olíva bogyó, 50 ml sűrű natúr görög joghurt
Továbbá: 1 mélyebb tálka, és egy kézi habverő


-A tojások sárgáját keverjük ki a sóval, és a mustárral.
Majd cseppenként kezdjük el hozzáadni az olajt, miközben folyamatosan, erős mozdulatokkal verjük a krémet.
Kb. 50-60 ml olaj hozzáadását követően a majonéz kemény állagú lesz, ezt követően nagyobb löttyintésekkel adhatjuk hozzá az olajt, de semmi esetre sem burogassuk.
Addig kell az olajt adagolni, amíg kemény a majonéz. Ha már nem veszi fel az olajt, akkor azt jelenti, hogy elértük a megfelelő állagot. Ez úgy vehető észre, hogy láthatóan megjelenik egy vékony olajréteg, amit nem vesz már fel a tojás sárgája.
Ekkor keverjük hozzá a citromlevet, az ecetet, a finomra aprított bazsalikomot, és olajbogyót is.
TIPP: Ha teljesen krémes állagot szeretnénk, akkor a bazsalikomot, és az olivát turmixoljuk le.
Legvégül keverjük bele a joghurtot is.

Saláta tippek, amikhez remekül passzol ez a majonéz:
Saláta 1: bébi spenót, olíva bogyó (zöld és/vagy fekete), friss kecskesajt, koktélparadicsom, grissini
Saláta 2: salátamix (madárbegy, rukkola, bébi spenót, stb.), pirított kenyérkocka, tonhal konzerv (natúr lében eltett), koktélparadicsom

Olívás, feta sajtos muffin

| | Comments: (0)



Hozzávalók 30 mini vagy 12 normál méretű muffinhoz:
2 bögre finomliszt, 3 teáskanál sütőpor, 50 gramm vaj, 1 tojás, 100 g feta sajt, 1 bögre tej, 1 bögre felaprított, kimagozott olívabogyó, 1 teáskanál rozmaring

Elkészítés:
Szitáld össze a lisztet, valamint a sütőport egy edénybe, majd ujjaddal fúrj egy lyukat a keverék közepébe. Olvaszd meg a vajat, majd keverd ki a tojással. A sajtot darabold 1 cm-es kockákra. A vajas masszát, tejet, sajtot, olívabogyókat, valamint a rozmaringot add a liszthetz, s gyengéden keverd össze.
A tésztát kanalazd a kivajazott formák ¾ részéig, majd 190 fokon, 10-15 percig vagy tűpróbáig süsd, ha mini formát használtál, illetve 20-25 percig, ha normál méretűt. Melegen, sajttal vagy hideg füstölt tarjával tálaljuk.

Mézes krémes

| | Comments: (0)



Hozzávalók:
- a tésztához: 1 tojás, 5 dkg margarin, 5 evőkanál tej, 2 evőkanál méz, 45 dkg liszt, 15 dkg cukor, 1 mokkáskanál szódabikarbóna
- a krémhez: 5 dl tej, 4 evőkanál búzadara, 12,5 dkg vaj, 15 dkg cukor, 3 evőkanál rum, 3 evőkanál kakaópor, 4-5 evőkanál savanykás lekvár
- a tetejére: 15 dkg étcsokoládé

Elkészítés:
-A tojást a margarinnal meg a tejjel keverd simára. Add hozzá a mézet, majd apránként dolgozd bele a lisztet, a cukrot, a szódabikarbónát.
A masszát oszd háromfelé, és egyenként nyújtsd kb. 20 x 30 cm-es téglalappá. A tepsi hátoldalát vajazd meg, szórd be finoman liszttel és a tésztalapokat ráfektetve, egymás után süsd meg előmelegített sütőben, 180 fokon szép zsömleszínűre.
A krémhez a tejben főzd meg a darát, a cukrot a vajjal keverd habosra. A hideg krémmel keverd el, s oszd kétfelé: az egyikbe önts rumot, a másikat ízesítsd kakaóporral.
Az első tésztalapot fektesd tálra, kend meg vékonyan lekvárral, majd simítsd rá a világos krémet. Helyezd rá a következő lapot, erre szintén lekvár, azután a kakaós krém kerül. Helyezd rá a harmadik lapot, és vond be gőz felett megolvasztott csokoládéval.
Legalább egy napig hagyd pihenni, hogy a tészta kellően megpuhuljon.

Tiroli rétes variációk

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 60 dkg leveles vajastészta, tojás

Meggyes réseshez: 40 dkg magozott meggy, 10 dkg cukor, 5 dkg darált dió, 5 dkg zsemlemorzsa, őrölt fahéj A meggyet összeforgatjuk a darált dióval, zsemlemorzsával, cukorral és kevés őrölt fahéjjal. Az előkészített meggyes tölteléket a kinyújtott vajastésztaalapra helyezzük, és lazán felcsavarjuk. A tetejét megkenjük felvert tojással, és forró sütőben aranysárgára sütjük. Tálaláskor meghintjük vaníliás cukorral elkevert porcukorral.

Túrós réteshez: 25 dkg túró, 1 dl tejföl, 5 dkg mazsola, 1 citrom, 1 tojássárgája, 10 dkg cukor, 1 dkg vaníliás cukor, 1 evőkanál búzadara, porcukor Az áttört túrót tejföllel, búzadarával, mazsolával, tojássárgával, reszelt citromhéjjal, cukorral, vaníliás cukorral simára keverjük. A tölteléket vékonyra nyújtott vajastésztára halmozzuk. Lazán felcsavarjuk, megkenjük tojással, és forró sütőben készre sütjük. Tálaláskor a felszeletelt rétest porcukorral hintjük meg.

Mákos réteshez: 10 dkg darált mák, 1,5 dl tej, 5 dkg mazsola, 1 teáskanál reszelt citromhéj, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 10 dkg porcukor A mákot felöntjük a tejjel és felfőzzük. Hozzáadjuk a porcukrot, morzsát, reszelt citromhéjat, az előzőleg beáztatott mazsolát, majd pár pillanat alatt készre sütjük. Az előkészített tölteléket vajastésztába csavarjuk, a tetejét megkenjük tojással, és forró sütőben gyorsan készre sütjük. Tálaláskor a felszeletelt rétest meghintjük porcukorral.

Puncstorta

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 1 kész világos piskótakarika - a sziruphoz: 20 dkg porcukor, 1 citrom, 1 dl málnaszörp, 0,5 dl rum
- a töltelékhez: 40 dkg sárgabarackíz, 5 dkg mazsola
- a mázhoz: 4 evőkanál porcukor, 1 dl málnaszörp, fél citrom leve, fél tojásfehérje - a díszítéshez: 8-10 dkg pirított mandula

Elkészítés: A piskótát lapjában vágd négy része. Az alsó lapt fektesd a tortakarikába, kend meg baracklekvárral. A felső lapot tedd félre, a két középsőt pedig vágd fel kockákra. Készíts szirupot: 4 dl vízbe facsard a citromot, add hozzá a cukrot, a málnaszörpöt és lassú tűzön forrald fel. Löttyintsd bele a rumot, aztán a piskótadarabokat mártsd meg egyenként a szirupban és rakosgasd a karikában lévő lekváros lapra. Közbe-közbe szórj egy kis mazsolát (ha marad a szirupból, csorgasd rá a tésztára!) A félretett piskótakarika alsó felét is kend meg lekvárral, és borítsd rá a tortára. Nyomkodd le egy kicsit, esetleg le is préselheted: teríts rá papírt, arra egy megfelelő méretű deszkát vagy sima tányért, és egy kb. 1 kg-os nehezéket. Végül tedd a tortát tálra, s kend meg körös-körül baracklekvárral. A mázhoz a porcukrot keverd el a szörppel, a citromlével meg a tojásfehérjével, és langyosítsd meg, majd kend a torta tetejére. Ha a máz megszilárdult, a torta oldalára tapassz pirított mandulát.

Diós kosárka

| | Comments: (0)



Hozzávalók:
- a tésztához: 40 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 10 dkg porcukor, 4 tojássárgája, 25 dkg margarin
- a töltelékhez: 40 dkg darált dió, 30 dkg porcukor, 4 tojásfehérje, 10 dkg savanykás lekvár
- a tetejére: 20 dkg étcsokoládé

Elkészítés: A lisztet a sütőporral és a porcukorral összevegyítjük, majd a tojássárgájákkal és a margarinnal rugalmas tésztává gyúrjuk. Lisztezett deszkán 2-3 mm vastagra nyújtjuk és alaposan kivajazott, 5-6 cm-es átmérőjű kis kosárkaformákat kibéleljük vele. Minden kosárkába egy-egy kiskanálnyi lekvárt teszünk, majd beborítjuk a töltelékkel. Ehhez a darált diót elkeverjük a porcukorral, majd a tojásfehérjékből vert kemény habot is beleforgatjuk. A megtöltött kosárkákat tepsire sorakoztatjuk, és előmelegített sütőben 190 fokon 15-20 perc alatt szép pirosra sütjük. Ha kihűltek, a formákból kiemeljük őket, és gőz felett megolvasztott csokoládét csorgatunk a tetejükre.

Osztrák mézeskalácstorta

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 8 dkg vaj, 10 dkg étcsokoládé, 20 dkg marcipánmassza, 6 tojás, 2 kiskanál mézeskalácsfűszer, 1 csomag vaníliás cukor, csipetnyi só, 10 dkg porcukor, 10 dkg liszt
- a tetejére: 5 dkg baracklekvár, 15 dkg marcipánmassza, 16 dg aszalt szilva, 10-10 dkg ét és tej tortabevonó csokoládé

Elkészítés: A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a reszelt csokoládét és marcipánmasszát. (Ez utóbbit legjobb káposztareszelőn lereszelni.) A tojássárgájákkal, a mézeskalácsfűszerrel és a vaníliás cukorral együtt robotgéppel habosra keverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, a porcukorral együtt a csokoládés masszába forgatjuk. Végül beleszitáljuk a lisztet és az egészet könnyedén összekeverjük. A masszát egy 22 cm-es átmérőjű, sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk és előmelegített sütőben 160 fokon 30-35 perc alatt megsütjük. Még melegen a formából kiborítjuk, a papírt lehúzzuk róla és baracklekvárral megkenjük. A marcipánmasszát porcukorral meghintett deszkán akkorára nyújtjuk, mint a tészta, és a torta tetejére helyezzük. Az így elkészített süteményt cikkekre vágjuk, majd minden szeletre egy-egy kimagozott aszalt szilvát helyezünk. A kétféle csokoládét gőz felett megolvasztjuk, és a szeletek egyik részét tejcsokoládéval, másikat étcsokoládéval vonjuk be. A maradék csokoládéval esetleg „becsíkozhatjuk” a süteményeket. A tálra válogatva, egy világos, egy sötét szeletet tegyünk.

Rákóczi túrós

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 2 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 12 dkg vaj, 12 dkg cukor, 1 tojássárgája, 1 dl tejföl, kevés reszelt citromhéj
- a töltelékhez: 3 tojássárgája, 50 dkg túró, 15 dkg cukor, 6 dkg zsemlemorzsa,
- a tetejére: 4 tojásfehérje, 8 dkg porcukor

Elkészítés: A lisztet szitáld egy tálba, szórd bele a sütőport. Add hozzá a vajat, a cukrot, a tojássárgáját, a tejfölt, reszelj bele egy kis citromhéjat, és gyúrd össze. Csomagold fóliába és pihentesd legalább egy órán át a hűtőben. Eközben elkészítheted a tölteléket: a tojássárgájákat keverd habosra a cukorral, és dolgozd össze az áttört túróval. A pihentetett tésztát lisztezett deszkán nyújtsd ki kb. 1 cm vastagra, és terítsd egy kisebb tepsibe. Villával szurkáld meg és előmelegített sütőben 180 fokon süsd szép rózsaszínűre. Szórj rá zsemlemorzsát, simítsd el rajta a túrós tölteléket és a sütőbe visszatéve süsd készre. A megmaradt tojásfehérjéket a porcukorral verd habbá, és a kész süteményt borítsd be vele. A langyos sütőbe tedd vissza épp csak annyi időre, hogy szépen rászáradjon a hab a tetejére. Ha kihűlt, vizes késsel szeleteld hosszúkás darabokra.

Flódni

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg vaj, 10 dkg porcukor, 3 tojássárgája, 1 dl fehérbor
- az almatöltelékhez: 80 dkg savanykás alma, 2 evőkanál méz, 1 citrom és szegfűszeg
- a máktöltelékhez: 20 dkg darált mák, 10 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 1 dl fehérbor - a diótöltelékhez: 20 dkg dió darálva, 10 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 1 dl fehérbor
- a lekenéshez: 1 tojás

Elkészítés: A lisztet morzsold el a vajjal, majd a cukorral, a tojássárgákkal, meg a fehérborral gyúrd össze. Csomagold fóliába és tedd a hűtőbe pihenni, míg a töltelékek elkészülnek. Az almákat tisztítsd meg, káposztareszelőn reszeld le. Locsold meg a citrom levével, hints bele őrölt fahéjat, szegfűszeget, édesítsd mézzel. A mákos töltelékhez a mákot forrázd le a borral, keverd e a cukorral meg a mazsolával. Hasonló módon készítsd el a diós tölteléket is. Egy magas falú kisebb tepsit bélelj ki sütőpapírral. A tésztát oszd négy részre, egyenként nyújtsd tepsi nagyságúra. Fektess egy tésztalapot a tepsibe, simítsd rá a diós tölteléket. Erre a következő lap és a máktöltelék kerül, majd ismét tészta és a reszelt alma. Borítsd be az utolsó lappal, szurkáld meg villával és kend be felvert tojással. Told a tepsit előmelegített sütőbe és 170 fokon 60-65 perc alatt süsd aranyszínűre. Kihűlve szeleteld.

Lúdláb torta

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 3 tojás, 3-3 evőkanál cukor és liszt, 1 evőkanál kakaópor, 1 kis üveg meggybefőtt - a krémhez: 3 dl tej, 1 csomag vaníliás pudingpor, 1 evőkanál kakaópor, 3 evőkanál cukor, 20 dkg vaj, 10 dkg étcsokoládé, - a tetejére: 20 dkg tortabevonó csokoládé

Elkészítés: A tojássárgákat a cukorral keverd habosra. Apránként add hozzá a lisztet, a kakaóport, majd forgasd bele a fehérjékből vert kemény habot. A masszát töltsd sütőpapírral bélelt tortakarikába, és előmelegített sütőben 180 fokon 18-20 perc alatt süsd meg. Borítsd rácsra, húzd le róla a papírt és hagyd hűlni. A krémhez a tejet a pudingporral és a cukorral dolgozd el simára. Szüntelenül kevergetve, lassú tűzön főzd sűrűre. A tűzről levéve tördeld bele a csokoládét, és keverd addig, míg teljesen szétolvad benne. Ha a krém kihűlt, add hozzá a habosra kevert vajat, és a kimagozott, jól lecsöpögtetett meggyet. Simítsd az egészet egyenletesen a tésztakorongra, tedd hűtőbe, hogy megdermedjen. A tetejét és az oldalát vond be gőz felett megolvasztott csokoládéval. Ha az is kellően megszilárdult, meggyszemekkel kidíszítheted.

Pudingkrémes koszorú

| | Comments: (0)



Hozzávalók: 1 zacskó vanília ízű pudingpor (főzős: ½ liter tejhez), 28 dkg cukor, 5,5 dl tej, 40 dkg vaj, 1 zacsk vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 5 tojás, kb. 23 dkg liszt, 8 dkg étkezési keményítő, 1 zacskó sütőpor, 20 dkg ribizli- vagy málnalekvár, 10 dkg szárazon pirított mandulapehely, csipetnyi só, margarin

Elkészítés: A pudingport 8 dkg cukorral és fél liter tejjel elkészítjük a szokott módon. Hűlni hagyjuk, aztán előkanalanként 25 dkg puha vajba dolgozzuk. A többi vajat kikeverjük 20 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és sóval. Egymás után beledolgozzuk a tojásokat és a citromhéjat, majd beleforgatjuk a sütőporral és a keményítővel elvegyített lisztet. Közben kb. fél dl tejjel fellazítjuk. Margarinnal kikent, morzsával hintett koszorúformába simítjuk, és előmelegített sütőbe toljuk. 175 fokon kb. 35 percig sütjük. A tésztát utána háromfelé vágjuk. Az alsó lapot megkenjük lekvárral és rásimítjuk a krém ¼ részét. A második lapot megkenjük a maradék krém felével. Befedjük a harmadik lappal, bevonjuk a maradék krémmel, majd megszórjuk mandulával és lehűtjük.

Ribizlis joghurtkocka

| | Comments: (0)



Hozzávalók:
-30 dkg marcipánmassza, 5 tojás, 12 lap vagy 36 gramm zselatin, 1 kg zsírszegény joghurt, 1 zacskó vaníliás cukor, 8-9 dkg cukor, 3 ek. narancslé, 300 g tejszín, 15 dkg leszemezett ribizli, 1 ek. piros gyümölcskocsonyapor, a tepsi kikenéséhez: margarin, erős alufólia

Elkészítés:
-Robotgép habverőjével a tálba reszelt marcipánt 2 tojással kikeverjük. Egyenként beledolgozzuk a többi tojást, és sűrűn folyó masszává keverjük (kb. 5 perc). EGy 32 x 39 cm-es tepsi felét fóliasínnel keresztben leválasztjuk, és kikenjük. A tésztát a kikent részre simítjuk, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. A joghurtot a vaníliás cukorral meg 7 dkg cukorral ízesítjük, és hozzáadjuk a narancslevet. Az utasítás szerint feloldott zselatint 3 ek. joghurttal elvegyítjüki, majd a többi joghurthoz adjuk, és a hűtőbe állítjuk. A tejszínt habbá verjük, és a dermedő joghurtba forgatjuk. A tészta köré fóliakeretet állítunk. Rásimítjuk a krémeg, és 2-3 órára a hűtőbe tesszük. A maradék cukorral előzőleg elvegyített gyümölcskocsonyaport 2 ek. vízben feloldjuk, majd 1 dl forró vízbe keverjük, és felforraljuk. A süteményt a keret eltávolítása után 15 kockára vágjuk. A ribizlit a kocsonyába forgatjuk, és a kockákon elosztjuk. Kb. 30 percre behűtjük.

Kakaós szelet mascarponéval

| | Comments: (0)



Hozzávalók:
-3 tojásfehérje, 1 tojássárgája, 4 evőkanál gyümölcscukor, 4 dkg liszt, 3 dkg étkezési keményítő, 2 csapott evőkanál sovány kakaó, 25 dkg mascarpone sajt, 15 dkg sovány túró, 2 lap fehér zselatin, 1 evőkanál mandulalikőr (narancslével helyettesíthető), sütőpapír

Elkészítés:
-A sütőt 200 fokra előmelegítjük. Egy 24 x 24 cm-es sütőformát (vagy a tepsi ekkora részét) kibéleljük sütőpapírral. A tojásfehérjéket habbá verjük. A tojássárgáját 2 evőkanál cukorral habosra keverjük.
A lisztet, az étkezési keményítőt és 1 1/2 evőkanál kakaót összekeverünk, és a krémbe szitáljuk. Hozzáadjuk a tojásfehérjehabot. A tésztát a sütőpapírra kenjük. Sütőben 180 fokon kb. 10-12 percig sütjük. Konyharuhára borítjuk és lehúzzuk róla a papírt. A tésztát 8 négyzetre vágjuk.
A mascarponét elkeverjük a maradék cukorral. A túrót szitán áttörjük, és azt is hozzákeverjük. A zselatint hideg vízbe áztatjuk, lecsepegtetjük, mandulalikőrben feloldjuk, és a mascarponéhoz adjuk.
A krém háromnegyedét rákenjük a négyzetek felére, majd a többi négyzettel beborítjuk. Erre kenjük rá a maradék krémet. 30 percre hideg helyre tesszük, végül kakaóval megszórjuk.

Diótorta

| | Comments: (0)



Hozzávalók:
-12,5 dkg búzaliszt, 8 dkg cukor, 1 tojássárgája, 1 csipet só, 10 dkg hideg vaj, 1 tojás, fél dl tejszín, 3 evőkanál rum, 1 csipet fahéj, 10 dkg durvára vágott dió, liszt a kinyújtáshoz, vaj a formához

Elkészítés:
-A lisztet 3 dkg cukorral, a tojássárgájával, a sóval és 8 dkg vajjal összegyúrjuk. A tésztát 12 órára hűvös helyre tesszük.
A sütőt előmelegítjük 220 fokra, a formát kikenjük. A tésztát kinyújtjuk, és kibéleljük vele a formát. A tészta alját megszurkáljuk, sütőpapírral befedjük, és szárított borsóval megszórjuk. A sütőben 12-15 percig elősütjük, ezután eltávolítjuk róla a papírt és a borsót.
A maradék cukrot elkeverjük a tojással, és a tejszínnel. A maradék vajat felolvasztjuk és a rummal, a fahéjjal, a dióval a tojásos keverékhez adjuk. Elosztjuk a tésztán, majd 35-40 perc alatt készre sütjük. A formában hagyjuk kihűlni.

Morzsás sütemény

| | Comments: (0)



Hozzávalók:
-30 dkg fagyasztott kelt tészta, 20 dkg búzaliszt, 5 dkg cukor, 10 dkg hideg vaj, 2 tojssárgája, fél tk. fahéj, vaj a formához

Elkészítés:
-A formát kikenjük, a sütőt 180 fokra előmelegítjük. A kelt tésztát felengedjük, kinyújtjuk, és a formába fektetjük, a széleit kissé magasabbra húzva.
A lisztet, a cukrot, a tojássárgáját, 1 evőkanál vizet és a fahéjat a deszkán durván összedolgozzuk. Kézzel morzsát formázunk belőle, a tésztára szórjuk, sütőben 20-25 percig sütjük.

Áfonyás túrótorta

| | Comments: (0)


Elkészítés:
-A sütőt 175 fokra előmelegítjük. A formát kikenjük, az aljára sütőpapírt teszünk. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgájukat 3 evőkanál vízzel és 4 dkg cukorral habosra keverjük. A fehérjéket csipetnyi sóval kemény habbá verjük. A lisztet az étkezési keményítővel a krémre hintjük, hozzáadjuk a habbá vert fehérjét, majd óvatosan összekeverjük. A tésztát a formába öntjük, és sütőben 15-20 percig sütjük. Ezután hagyjuk kihűlni. A túrót 10 dkg áfonyával és a maradék cukorral elkeverjük. 3 lap zselatint beáztatunk, és felolvasztunk. A zselatint a túrókrémhez keverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, és a túrókrémhez adjuk. A piskótaalapot kettévágjuk. Az alsó lapot visszarakjuk a formába, megkenjük a krém felével, majd ráfektetjük a másik lapot, és elosztjuk rajta a maradék krémet.
A maradék 1 lap zselatint beáztatjuk hideg vízbe. A maradék áfonyát kissé felmelegítjük, felolvasztjuk benne a zselatint. Miután kihűlt, a tortára kenjük, és az egészet fóliával letakarva hűtőszekrényben 2 óráig dermesztjük.

Hozzávalók:
-1 tojás, 2 tojásfehérje, 1 csipet só, 4 dkg búzaliszt, 2 dkg étkezési keményítő, 20 dkg áfonyakompót almaszörppel, 1 tk. őrölt Bourbon vanília, 35 dkg túró, 4 lap fehér zselatin, 1,5 dl tejszín, vaj a formához